Sydney


Sydney úti célok:



Sydney

Sydney A város szíve a tulajdonképpeni Sydney, a Parramatta-folyócska zegzugos tengeri öböllé szélesedő torkolata (Port Jackson) déli oldalára épült. Az északi part dimbes-dombos vidék, a Broken Bay-fennsík felszabdalt déli nyúlványai teszik változatossá. Itt a dombok között barátságos villanegyedek húzódnak meg. A domborzati fekvés egy kicsit hasonlít Pest és Buda helyzetéhez. A méretei azonban jóval nagyobbak. Sydney nyugat–kelet irányú kiterjedése 45 kilométer, az északi és déli peremei közötti különbség pedig légvonalban 70 kilométer, tehát nagyobb, mint Pest megye.

Sydney nemcsak Ausztrália legnagyobb, de egyben legrégibb városa is. Már James Cook kapitány felfedezte Port Jackson bejáratát. Hosszú ideig Sydney jelképe volt a tengeröböl két partját összekötő Kikötő-híd (Harbour Bridge). Megnyitásakor – 1932-ben – a világ legnagyobb hídja volt. Középső íve egy tagban 500 méter hosszú és 132 méter magasságban ível át az öböl felett. A hídon nyolcsávos autópálya vezet keresztül, amelyen naponta több százezer gépkocsi áramlik át, de itt közlekednek a villamosvasút szerelvényei is.

A város legújabb büszkesége a Kikötő-híd szomszédságában, a Bennelong-fokra épített operaház. A kagylóhéj formából álló modern épületet Jorn Utzon dán építész tervezte. Építése tíz évig tartott. 1973. október 20-án nyitotta meg II. Erzsébet angol királynő.

A megszámlálhatatlan jelzővel illethető négymillió lakosú Sydney örökké vibráló város, amely az utazó minden kívánságát teljesíteni tudja, legyen az akár felhőtlen szórakozás, akár ismeretszerzés vagy éppen a teljes kikapcsolódás. Egyedi éttermei – minden náció konyhája megkóstolható – vásárlási és rekreációs kínálatát az izgalmas város díszletei teszik felejthetetlenné. Az éttermek végtelen sora kínálja az újabb és újabb ízek megismerésének lehetőségét, ugyanakkor Sydney belvárosában és strandjain igen élénk a kávéházi élet is. Paddington és Balmain sörözői, éttermei remek csemegékkel várják a vendégeket, a rocksbeli, ódon hangulatú sörözőkben első osztályú étkeket szolgálnak fel. A kikötő rejtett öbleit, szűk bejáratait igazán csak egy jachtot bérelve fedezhetjük fel. További kikapcsolódást szolgálnak Sydney Manlytől Palm Beachig elterülő, nyaralásra csábító parti strandjai északi irányban. Ám kimenekülhet Sydney külső negyedeibe is, és kedvére barangolhat történelmi időket idéző és természeti szépségekben bővelkedő helyeken.



Forrás: Sydney ismertető - Start Utazás


Keresés
8 885 utazás 351 451 indulási időpontja között.
Valami hasonlót?


Recommendation Engine, Recommendation System




© Copyright 2000-2010 Világlátó   |   Lapcsalád további tagjai: Start Utazás, Last Minute Utak